Pénzügyi alapelvek

Általános alapelvek

Az Alapítvány – az alapító okiratában foglaltaknak megfelelően - a Szent András Evangelizációs Iskola országos működtetését elsődleges, dedikált feladatának tekinti.

Az Alapítvány – feladatainak ellátása során – prioritások szerint végzi munkáját. Ennek során azon feladatait tartja előbbre valónak, amelyeket egyedül lát el. Ezek között is kiemelkedik az Iskola titkársági munkájának biztosítása, amely nélkülözhetetlen az Evangelizációs Iskola országos működtetése szempontjából.

Az Alapítvány az Iskola működésének további támogatását

  • kurzusok és laborok;
  • iskolai rendezvények;
  • egyéb evangelizációs rendezvények (Szent András Misszió)

szervezéséhez való hozzájárulással biztosítja.

Hozzájárulási alapelvek

Az iskola fő tevékenysége, vagyis a kurzusok szervezése elsőbbséget élvez más evangelizációs formákhoz képest.

Az Alapítványnak nem feladata, hogy az Iskola kurzusainak anyagi alapját egyedül teremtse meg, hanem a kurzusok anyagi hátterének biztosítása érdekében partnereivel (a felnevelés alatt álló országos iskolák, az egyházmegyei iskolaközösségek és a plébániai iskolaközösségek alapítványaival és egyesületeivel), együttműködésre lép, együttműködési szerződést köt, tekintettel arra, hogy az Iskola kurzusaiért az adott kurzust szervező iskolaközösség tartozik anyagi felelősséggel.

A hazai szervezések mellett a régiós kezdeményezések is támogathatók; a támogatásoknak arányban kell állniuk egymással. A hazai és a régiós felnevelés alatt álló iskolák támogatásainál egyaránt a következő alapelvek érvényesülnek: a támogatás mértéke arányban áll

  • az iskola nagyságával;
  • a munkatársak számával;

és mindennek illeszkednie kell a magyar iskola felnevelési víziójába.

Az Alapítvány azon kurzusokért vállal anyagi felelősséget, amelyeket a Tanács hirdet meg (un. országos kurzusok). Az országos kurzusok létrejöttét szervezési és ösztöndíj támogatásokkal segíti.

Ezen kívül olyan stratégiailag fontos kurzusok, laborok, kezdeményezések támogatására is lehetőség van, amelyek új iskolaközösségek kialakításához szükségesek. Ezek között elsőbbséget élveznek azok a kurzusok, amelyek:

  • első kurzusok;
  • továbbadhatóak;
  • a helyi iskola tagjai, akik majd továbbadják, a teamben vannak;
  • megtörténik a továbbadást célzó kiképzés.

Ösztöndíjtámogatásokat az Alapítvány a kurzus mögött álló iskolaközösség jogi szervezetének adja. Az ösztöndíj támogatások megítélésében előnyben részesíti a

  • elsősorban a tényleges rászorulókat (szegény sorban élők);
  • azon munkatársakat, akik sok kurzuson illetve képzésen vettek részt (kiemelten a régiós, felnevelés alatt álló iskolák vezető munkatársait).

Ezen támogatásnak a célja az, hogy a résztvevők alacsonyabb hozzájárulás mellett vehessenek részt a kurzusokon.

A már felnevelt, önállósodott iskolákra ezen alapelvek nem vonatkoznak, ezek az iskolák a magyar iskolát, és ezen keresztül a nemzetközi iskolát már önállóan támogatják a tanács által meghatározott módon.